– Miben segíthetek?
– A lelkéért jöttem.
– Á, nincs abban semmi keresnivaló.
– Valóban?
– Nézze, sokat dolgozom, a lelkem is eladtam már a cégnek. Nincs már semmi fontos benne.
– Azért én mégis elvinném.
– Csak unatkozni fog vele.
– Látok benne pár tényszerűséget az esettel kapcsolatban. Ami jelen körülmények ismeretében egyértelmű bizonyíték.
– Az kamu. Ne higgyen neki. Mielőtt kocsiba ültem, még én se gondoltam komolyan.
– Mégis megtette.
– Nem volt választás. Mi mást tehettem volna?
– Mindig van választás. Ez a legutóbbi döntése pedig végérvényesen megpecsételte a sorsát.
– Most mit jön nekem ezzel a lelki dumával?
– Jaj! Azért ez nem volt szép magától.
– Nekem se tetszett. Így utólag.
– A maga sorsa eldőlt. Odafönn, a Számvevőszék úgy döntött, vinnem kell! Elszámolni valója van.
– Miféle elszámolásról beszél? Mitől lett olyan sürgős nekik ez a dolog?
– Betelt a pohara. El kell számolnia a leszámolásával.
– Na, jó! Látom, nem értünk szót. Van pénzem, mondjon egy árat.
– Maga viccel?! Ez nem szórakoztató.
– Pedig nincsenek komoly dolgok az életben.
– Már nem ott van. Ha figyelt egy kicsit. Nézze meg a lángoló roncsot, amit maga után hagyott. Ott egy hulla. Nézze meg azt a férfit, akit elgázolt. Mégegy hulla. Két élettel számolt le egyszerre. A motoros lett volna a harmadik, de azt meg kikerülte. Pedig sosem kedvelte az egyenes utat.
– Most ki akar hallgatni? Meg kellett fordulnom. És ha ide is kerülővel érkeztem, mit bántja az magát?
– Maga nem megfordult, hanem kifordult önmagából. Azt is beismerte, hogy sokat került mostanában.
– Most meg akar fenyegetni?
– Először a feleségét kerülte meg. Azzal a szőkével.
– Á, értem már. A múltamban vájkál. Mi köze ennek a lelkemhez?
– Nem volt szép.
– Melyik? A szőke vagy a feleségem?
– Amit csinált.
– Hisz félrelépett. Miért nem az ő lelkéhez megy vájkálni?
– Maga most ne ezzel foglalkozzon. Van ettől nagyobb problémája is.
– Á, értem. Az előbb még a lelkem érdekelte, most meg a problémáimmal foglalkozik?
– Nem, azzal magának kellett volna törődnie. Ezért jutott ide is. Itt már nincs több választása. Na, Induljunk!
– Árulja már el nekem, hogy mégis hova akar vinni?
– Egy melegebb éghajlatra. A lelkét leszállítom, ami pedig benne van, arról később fog számot adni. Bíróság előtt felel érte.
– Na, álljunk meg egy percet. Van magának engedélye ehhez? Mi az, hogy csak úgy elém áll, oszt ukmukfukk vinné a dolgaimat?
– Milyen dolgait? Miből gondolja, hogy van bármije is, amit megtarthat magának? A testét már elvesztette, most rakják hullazsákba, a lelkén pedig rajta van a kézbesítés címe. Én pedig a postás vagyok.
– Maga szórakozik velem? Ez az egész csak kamu, nem is ismerem. Régen nem így mentek a dolgok, más világ volt.
– No, ezt jól mondta. Ez itt a másvilág. Ha kiadta a lelkét, hát viselje a következményeket.
– Az nem megy. Különben is magának nem adnám még a kutyámat se, nem hogy a lelkemet. Igazságos bánásmódot követelek! Kérem vissza a testemet!
– Itt másképp mennek a dolgok. Jobb, ha beletörődik, maga már végérvényesen halott.
– Dehát én nem akarok meghalni! Az előbb még csak a lelkemet akarta, majd a múltamban áskálódott. Most pedig már meg is akar ölni? Miféle gyilkos maga.
– Az nem én vagyok. Maga követett el itt kivégzést. Nézze meg jól, mit okozott. A testét is alig bírták kiszedni az égő roncsok közül.
– Az a pasas azt kapta, amit megérdemelt.
– No és maga? Minek nevezné azt a szőkés kalandot, ismeretterjesztésnek?
– Az az én dolgom. Amúgy meg mit vádaskodik, bizonyítson is.
– Minden bizonyíték ott van a lelkében. A nyomozati anyag része. Ne gondolja, hogy nem kell felelnie a tetteiért!
– Szóval már nyomoznak is utánam. Már a másvilágon sincs nyugta az embernek. Ez volt korábban is. Mindig hallottam a hangokat, belül. Nem tudtam eldönteni, hogy kinek adjak igazat, így aztán ki kellett kapcsolni, mert idegesítő volt. Már akkor is koslattak utánam?
– Az a lelkiismerete volt. Hallgathatott volna rá. De maga rossz döntést hozott, hát most láthatja, mivé fajultak a dolgok.
– Na, ebből elegem van. Fel akarom hívni az ügyvédemet. Hol a telefonom?
– Ne hülyéskedjen itt. Mégis mit mondana neki, hogy a másvilágról hívja? Nem fog test nélkül mászkálni, meg mindenféle hívásokat bonyolítani?
– Vihetjük már, Főnök? Meddig játszik még vele? – kérdezte egy sötét árny, aki a társával már másodjára jött vissza, s unta a környéken helyszínelő rendőrök munkáját bámulni. – Amíg maga a taggal beszélt, addig megjelent az a börtönviselt. Odasétált a másikhoz, akit ez a fazon elgázolt és visszarakta a lelkét a testébe.
– Mi?! És ti mégis mi a halált csináltatok addig?
– Főnök, annak élnek a szavai. Nem bírtunk meg vele.
– Mit sötételsz oda-vissza?! Ezt is nekem kell intézni?
A Főnök a gyilkoshoz fordult.
– Erről is maga tehet. Mégis mit képzelt, hogy mindenféléket káromkodik?
– Megijedtem. Hirtelen halálfélelmem lett.
– Elegem van magából! Most nézze meg, mit okozott! Idehívta azt a kopaszt.
– De kérem, nem is ismerem.
– Ne beszéljen félre! Magát már rég odalenn kellene, sütögessék. Nyilvánvaló, hogy semmi köze a felvilághoz. Csak azért van még itt, mert az a kopasz beköpte.
– Nem tudom, miről beszél.
– Ilyenek maguk mind. Nem tudják, ki mit beszél, és ez rendben is lett volna, ha maga nem kezd el káromkodni.
– Azért, mert azt mondtam: „Úristen!!”. Attól ez a nagy felfordulás? Nem gondoltam sosem, hogy ennek értelme is van.
– Fogja be! Maga nincs abban a helyzetben…
Ám ekkor a kopasz odalépett a halott testéhez és csak annyit mondott:
– Kelj fel, most!
A Főnök ordított:
– Kapjátok el, fogjátok a lábát!
– Kelj fel!
– Fogd be!
A sötét árnyak azonban kénytelenek voltak engedni a túlerőnek. A halott felkelt.
– Maga okozta ezt a balesetet? – kérdezte a kopasz.
– Hogy? Hol vagyok?
– Na, idefigyeljen, maga pernahajder. Most szépen odamegy ahhoz a pasashoz, akit az előbb elgázolt és megbeszélik a félreértéseket. Megbocsátanak egymásnak.
– Mi történt?
– Visszatért az élők közé. Az előbb még halott volt.
– Kicsoda Maga?
– Egy gyilkos, aki újjászületett.
– És mit tett velem?
– Eleget öltem, most itt az ideje jóvá tenni a dolgokat.
