– Nagypapa, tudjuk mérni az időt?
– Igen, kisfiam. Látod, itt a tengerparton rengeteg homok van. Már réges-régen feltalálták ezt. Fogok egy marék homokot és figyeld, mi történik, ha kinyitom a kezem...
– Kifolyik belőle.
– Igen. Próbáld te is. A homok szemei úgy peregnek szemünk előtt, mint az idő percei. Megállíthatatlanul.
– És a levegőt, a levegőt is tudjuk mérni?
– Hát, a levegőt, azt nem foghatjuk a tenyerünkbe.
– Mert az gyorsabban folyik?
– Nos, levegő nélkül nem lennénk. Ha például beülnénk egy űrhajóba és elrepülnénk a Holdra, akkor ott nincsen levegő. Csak űrruhában tudnánk sétálni a Holdon. A levegőt pedig magunkkal kellene, vigyük palackokba zárva. Így persze már a levegőt is mérni tudjuk.
– Hogy mérjük a levegőt, a palackkal?
– Beletöltjük. Jó sokat, hogy sokáig elég legyen. És akkor azt megmérjük, mennyi ment bele.
– Mert, aztán elfogy?
– El. S, ha már elfogyott, akkor ott nem tudunk venni. De itt a Földön még van belőle.
– Elég mindenkinek?
– Elég.
– És mire mondják, hogy rossz a levegő?
– Apukádra gondolsz? Azt másra mondta.
– Mire?
– Tudod, nem mindig vagyunk békében, néha kicsit haragudunk is. Olyankor megesik, hogy össze is vitatkozunk kicsit. Mint reggel apád is. Olyanra mondják, hogy rossz a levegő. De apa és anya ki fognak békülni.
– És mi az, amit már nem tudunk mérni?
– Hmm, okosakat tudsz kérdezni.
– Az okosságot is mérhetjük?
– Az okosságot is. De egyvalami mérhetetlen.
– Mi az?
– Az emberi lélek tudásvágya. Az mérhetetlen.
___
