Ősz volt. Teljesen átlagos hétvége, amikor Bélát elvitték. Pedig tervezte, végre elmegy a könyvtárba és megnézi magának a szakirodalmat. Igaz, ez szokatlan lett volna tőle, bár egyre inkább úgy tűnt, erre is elszánta magát. Az anyja hosszas unszolására. Ám, mégsem jött össze. Reggel hatkor mentek ki a lakásra. Behatoltak, a szobájában fogták el. Nem balhézott, megadta magát a rendőri túlerőnek. Lefoglalták a számítógépét, személyes dolgait, a lakást lezárták, az anyját pedig rövid úton kiköltöztették.
Béla amolyan magának való volt. Középkorú. A jövő nem érdekelte. Mit is érdekelte volna, hisz nem ebben a világban érezte otthon magát. Az ő világa akkor kezdődött, amikor hazaért a munkából és lerogyott végre a gép elé. Nem komálta a testmozgást, talán ezért sem próbált meg elfutni, amikor őrizetbe vette három kommandós. Kövér volt, mit tehet az ember, ha állandóan online játékokon lóg és gamer székben tölti a fél életét. Zabál, ha éhes. Márpedig Béla állandóan éhes volt. Az anyja mindig mondta neki, kereshetne igazi állást, meg egy csinos lányt, és még az se baj, ha kissé molett az illető. Csak kezdjen magával valamit. Béla unta ezeket a beszólásokat. Mit kezdjen ő magával? Kopaszodik is, ami szerinte nem igazán imponál a lányoknak. Így aztán, ki a bánat találna benne bármi használhatót, ami a párkapcsolat működéséhez kellene? Ezért nem is volt igazán komoly kapcsolata, megmaradt az anyjával. Aki tavaly augusztusban töltötte be a hetvenet. Lefogyott és betegeskedett. Ápolta persze, amikor épp offline volt és nem melózott. Vagy épp nem egy kigyúrt, fekete ruhás térdepelt a hátán, és a keze nem volt hátrabilincselve.
– Főnök, elfogtuk a tagot – szólt be az akció vezetője rádión.
– Nála van a cucc?
– Lefoglaltuk a számítógépét, és találtunk egy ismeretlen eredetű telefont.
– Hozzátok be, kikérdezzük.
Nem futott el, nem is lett volna hova. Akkor sem menekült, amikor még gimis volt és az osztálytársai cikizték. Bírta a gyűrődést. Legalábbis a fizikait. Amikor négyen-öten körbeállták, verték, rugdosták. Akkor is megadta magát a túlerőnek. Belül dolgozta fel az ilyesmit, nem mert ő visszaszólni, másokat bántani. A feszültséget másfajta harcokban vezette le. Az online világok bajnoka volt. 2000-ben jött ki a Reflections Driver című játéka, minden ezzel kezdődött. Elképesztő grafikai teljesítmény a Playstation legújabb konzolján, az amerikai filmeket idéző autós üldözések Miami utcáin azonnal beszippantották. De kit nem? Ha olyan sorozatokon nőtt fel, mint a Miami Vice, Hazárd megye lordjai vagy a Knight Rider és kedvenc filmjei között szerepelt az 1968-as Bullit vagy az 1974-es Gone in Sixty Seconds. Az eredeti változat, nem a 2000-es Tolvajtempó. Pazar autós üldözések, fékcsikorgás ahol a dögös, benzinfaló szörnyek zúzzák egymást. Ezek az élmények törtek elő, miközben Bélát beszállították. Sajnos sem fékcsikorgás, sem autózúzás nem járt hozzá, ez azért elég lehangoló tudott lenni. Ha már az embert lekapcsolják, legalább közölhetnék, mit követett el.
– Üljön le! – szólt határozottan az őrnagy az elkülönített kihallgató szobában.
– D... de... mit követtem el, miért hoztak be? – Sosem dadogott, csak ha kínos helyzetbe került. Ez eléggé annak nézett ki. Az őrnagy leült vele szemben, szúrós tekintettel, tollat kattintott és írni kezdett.
– Először is itt én teszek fel kérdéseket, ön röviden válaszol. Mondja a nevét, hány éves, hol dolgozik, hol él, mivel foglalkozott az elmúlt negyvennyolc órában.
– Hát… – nyelt egyet – Kovács Béla, ötven éves, a Tescoban dolgozom árufeltöltőként. Anyámmal élek, a Budrió lakótelepen egy hetvenöt négyzetméteres lakásban. Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezte, miközben zavarában a fejét vakarta.
Az őrnagy felnézett a kollégájára, aki elindult intézkedni. Béla még utána kérdezett: – és esetleg egy szendvicset? – A rendőr visszanézett és csak annyit válaszolt: – Ez itt nem a Hilton Budapest szálloda, uram!
– Nem válaszolt a kérdésemre – folytatta az őrnagy – mivel foglalkozott az elmúlt negyvennyolc órában?
– Bo… bocsánat, hát, tegnap reggel felkeltem, felöltöztem, megmostam a fogam, nem tudom, milyen részletesen mondjam, ez fontos?
– Azt majd én eldöntöm, mi a fontos. Folytassa a lényegesebb dolgokkal.
– Elmentem a munkába és lényegében ennyi.
Az őrnagy letette a tollat és a papírral együtt félretolta, a kollégája belépett egy pohár vízzel és egy szendviccsel, amit katonás rendben elhelyezett a felettese elé.
– Nem beszélt arról, mivel tölti az estéit. – Az őrnagy felállt és a pohár vizet Béla elé tette, aki mohón kapott utána és azonnal kiitta. Látszott rajta, csurog a nyála a szendvicsért.
– Munka után anyámról szoktam gondoskodni és legtöbbször ülök a számítógép előtt, játszom és csevegek a haverokkal.
– Milyen játékokkal szokott játszani?
Az őrnagy leült az asztalra és átnyújtotta a szendvicset a tagnak.
Béla nagy játékos volt. De ez biztos nem az ő napja. Az autós üldözés volt a kedvenc témája, éveket szentelt a virtuális küzdelemnek a Codemasters játékain, a Colin McRae Rally, Gran Turismo, Toca és egyéb autóversenyzős szimulátorokban tökéletesítette tudását, majd ezt követően olyan lövöldözős játékokon nevelkedett, mint a Delta Force széria, a First Person, a Ghost Recon, vagy később a Max Payne, Silent Hill, Medal of Honor. 2002-ben jött ki a MAFIA, ó, micsoda grafikája volt. Ezt követte a Call of Duty, a Doom széria, Half Life 2, Far Cry, a F.E.A.R és még hosszasan sorolhatnánk a legnagyobb neveket. Miközben a szendvicset falta azon gondolkodott, hogy az összes bűnét be kell most vallania? Vajon hány hivatalos közeget gyilkolt le a Max Payne világában? Viszonylag hamar átlátta a helyzetét, itt valami olyat tudnak, amit még az anyja sem mos le róla.
– Autós játékokkal szoktam játszani.
– Értem. Vannak haragosai?
– Nem gondolnám, jól kijövök a kollégákkal. Bár, ami azt illeti – nevette el magát, miközben törölgette a száját – a múltkor biztos emésztette őket valami, mert mustárt nyomtak a cipőmbe.
– Van barátnője, kivel tart kapcsolatot? – kérdezte az őrnagy miközben visszaült a székébe.
– Á, volt egy lány, úgy öt éve. Vele egész sokáig kijöttem, úgy egy hónapig. Aztán szakítottunk. Nincs igazából barátnőm. A neten szoktam fiatalokkal dumálni.
– Milyen fiatalokkal tart kapcsolatot?
– Hát, tudja, iskolásokkal, és – ekkor hirtelen megcsuklott a hangja, feszengeni kezdett – a haverokkal.
– A maga korában, iskolásokkal tart kapcsolatot? Nem találja ezt furcsának?
– Jól kijövök velük, tudja imádnak játszani és nagyon könnyen megnyílnak, és… – úgy tűnt, mint aki kezd kifogyni a szavakból.
– Mi a véleménye a terrorizmusról?
– Hogy? – kérdezte zavarodottan. – Miféle terrorizmusról van szó?
– A kérdésemre válaszoljon.
– Én nem ártottam soha senkinek, mindig is elítéltem az erőszakot. – A lövöldözős játékok témáját igyekezett kerülni. – Miről van szó?
Az őrnagy a kollégájára nézett, majd Béla szemébe, kimérten válaszolt.
– Egy hónapja követjük nyomon a láthatatlan üzérkedéseit, a közösségi médiában kifejtett aktivitását. Az ön tevékenysége súlyosan törvényellenes. Ön megsértette a Btk. 314. paragrafusának b) és c) pontját terrorcselekmények szervezésével, továbbá a Btk. 315. paragrafusának 4. g) pontját, tiltott fegyverekkel, haditechnikai eszközökkel és szolgáltatásokkal való visszaélést követve el százhuszonkét rendben. Azt ajánlom, hogy mindent az apró részletekbe menően valljon be, mert a büntetési tétel ebben az esetben tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés.
Bélával forgott a világ. Hogy ő terrorcselekményt követett volna el? Mikor? És melyik online játékban? Az anyja mindig is mondta, keresnie kéne valami rendes állást. Hát, most meglett az eredménye. Ám azért annyi sütnivalója még neki is volt, bizonyítékok nélkül nem fogják tudni elítélni.
– Mivel bizonyítják ezt? – nyögte ki végül.
Az őrnagy felállt és a helyiség egyetlen fémszekrényéhez lépett, majd elővett egy laptopot, bekapcsolta és a vádlott elé tette. Bélának tátva maradt a szája, amikor meglátta a saját neve alatt írt kommentek, blogbejegyzések és zárt csoportbeli csetszobák tartalmát.
– Ön olyan hírszerzésben használt katonai eszközöket rendelt a neten, amikhez igen nehezen lehet hozzájutni és ezeket az eszközöket a munkahelyén adta át külföldieknek. Erről mit tud nekünk elmondani?
– Nem tudom, miről beszél. Ezeket a bejegyzéseket nem én írtam. Valaki visszaélt a profiljaimmal. De hogy lehet, hogy nekem erről eddig nem volt tudomásom?
Ekkor egy rendőrtechnikus lépett a helyiségbe kezében az ismeretlen eredetű telefonnal.
– Főnök, ezt látnia kell, ez a telefon elképesztő, mikre képes – nyújtotta át az őrnagynak.
– Meséljen nekünk erről a telefonról. Hogyan jutott a birtokába?
– Kaptam egy csomagot, a postaautó szállította ki. A dobozban volt egy levél, de nem tudtam elolvasni.
– Kitől kapta a csomagot?
– Hát, a feladója valami japán cég volt, de az én címem szerepelt rajta.
– És magának, aki az online világban szocializálódott, ez nem is volt feltűnő? Kap egy csomagot ismeretlen feladótól és még csak nem is gyanakszik?
– Gondoltam, ha valakinek hiányozni fog, úgyis keresni fogja.
Ekkor váratlanul kialudt a világítás és megszólalt a tűzriadó. Az őrnagy a technikushoz fordult:
– Mit tud ez a telefon, amiről tudnom kellene?
A technikus próbálta túlkiabálni a ricsajt.
– Az a kütyü, amit a kezében tart, átvette az irányítást az épületfelügyeleti rendszerünk felett és kizárt minket. Az operációs rendszere ismeretlen számomra és úgy tűnik, hogy egy igen fejlett képességű mesterséges intelligenciát építettek bele. Ezen kívül olyan katonai adatokkal töltötték fel, amit speciális kiképzéseknél használnak. Főnök ez a telefon egy autonóm katonai fegyver. Ha rossz kezekbe kerül, akkor pusztítani is képes.
Az őrnagy Bélára nézett és ellentmondás nem tűrő hangon kérdezte:
– És maga azt állítja, hogy ezt a telefont valaki csak úgy, Japánból a maga címére kézbesítette, és magának semmi köze az ügyhöz?
Béla, aki gyerekkorától a számítógépes játékok világában nevelkedett, és aki seregnyi útkereső tinédzserek adott már használható tanácsot, kihúzta magát és csak ennyit mondott:
– Hát, úgy tűnik, valaki meglátta bennem a lehetőséget.
Ám mielőtt az őrnagy a rendkívül nagyképű megjegyzésre felelhetett volna, a rendőrség épületét felháborodott diákok csoportja árasztotta el. Ez persze sürgős intézkedést kívánt, ugyanis a protokoll értelmében azonnal ki kellett üríteni az épületet. Ez a hivatalos körökben rutinszerű eljárásnak számító gyakorlat némileg kiegészült a felháborodott diákok épületből történő kitoloncolásával, amely már azon oknál fogva is különös látványt nyújtott, hogy a diákok általában nem erről voltak híresek. A hivatalos épületek látogatásáról, azt ugyanis legtöbbször kerülték. Az esemény kellő sajtónyilvánosságot kapott, rövid idő alatt öt tévécsatorna is érkezett a szokatlan történetről tudósítani. A rendkívüli találkozó apropója kapcsán gyorsan terjedtek a hírek a közösségi médiában. Fél órán belül többezres tömeg vette körül a rendőrség épületét. Mindannyian az izgalmas hírek reményében érkeztek, amitől csak úgy zsongtak a hírcsatornák, Facebook-posztok, Instagram-bejegyzések. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Kovács Bélára hirtelen kíváncsiak lettek az emberek. Kovács Béla a riporternő kérdésére a következő szavakkal reagált:
– Anya, neked volt igazad, mégis inkább a könyvtárat kellett volna választanom.
___
A novella eredményesen részt vett a Békés Megyei Könyvtár "Az én könyvtári történetem" című pályázatán.
