– Fantasztikus alkotás, nemdebár? – kérdezte a sötéthajú öltönyös, a kép előtt megállt férfit.
– Valóban? – reagált hevenyészve a szemüveges, középkorú férfi.
– Ó, ez a kép valósággal elcsábítja a szemlélőt – mondta az öltönyös, ahogy mosolyogva a szemüveges szemébe nézett. A férfi nem szólalt meg, csak lassan végig mérte az öltönyöst.
– Elárulná nekem, miszter, mi van ezen a képen oly fantasztikum, ami valósággal elcsábítja a nézőt?
A tárlatvezető végigsimította fekete haját, majd mosolyogva belekezdett a már százszor elmesélt történetbe.
– Az alkotója a méltán híres Barnett Newman 1953-ban festette meg eme vibráló kékséget. Figyelje meg az ecsetvonásokat a vásznon. Egészen egyedi technikával dolgozott. A mélyen ülő kék hátborzongató módon tűnik át a feketébe a kép szélein. Valósággal beszippantja és megigézi az embert.
– Maga itt a góré. Egész nap ezt bámulja?
Az öltönyös kissé zavarba jött a művészet eme durva sértése kapcsán. Ám hidegvérét megőrizve arcizmai derűs mimikával fedték el az önkéntelenül előkívánkozó harag apró rezdüléseit.
– Tudja Newman nemcsak az absztrakt expresszionista mozgalom egyik meghatározó alakja volt, festőként, szobrászként és költőként is igen maradandó alkotásai születtek.
– Értem. Ez igazán figyelemre méltó. Úgy vélem el is fogok ezen merengeni, mialatt itt szemlélem további értetlenségem biztos tudatában ezt a képet. Nomeg azt a marha nagy fehér csíkot, amit vélhetően kínjában festett oda az alkotó – szólt az alkotás felé fordulva a szemüveges, borostáját a töprengés gyakorlott mozdulataiba temetve.
– Valóban, sokan felvetik a kérdést, mi végre a csík.
– És ön, hogyan magyarázza ezt?
– Ez a keskeny, mégis határozott vonalvezetésű, fehér csík egy jel.
– Nem mondja? – húzta fel szemöldökét a szemüveges. – És minek a jele?
– Ez a jel az emberi jelenlétet szimbolizálja, ugyanakkor a művész eme forradalmi és ikonikus ”cipzárral” üzenni is kíván.
– Azt akarja mondani, hogy ez a kép, ami leginkább engem egy pingpongasztalra emlékeztet, üzenni kíván valamit?
– Úgy van!
– Ennek semmi értelmét nem látom.
– Ne az értelmét keresse, hanem az értékét. Amit a festő ki akart fejezni, ahogy megragadta mindazt, ami az értelem számára ugyan haszontalan, ugyanakkor rengeteg érzés van benne. Hisz ezért festünk, nem? A művész e művel akarta közölni, amit a műfogyasztó nem érthet, mert éreznie kell. Maga érzi?
– Most, hogy így felvilágosított, ezek után pingpongasztalokat fogok festeni.
– Ó, az nem lesz jó, hisz az már csak utánzat lenne, melynek nulla az értéke.
– Egy pillanat. Szavát ne feledje. Eme döbbenetes látvány, amely oly igéző a vélemény tisztázását kívánja meg.
A férfi ekkor megfordult és kérdő tekintettel nézett e sorok olvasója felé.
– Már megbocsásson tisztelt uram, de ez a kérdés aligha... – szólt közbe az öltönyös, ám a férfi kezét felemelve jelezte, hogy most a gondolatébresztés igen történetbe illő absztrakciójával kíván a helyzetre reagálni.
– Nos, tisztelt olvasó, mi a véleménye erről a kék, pingpongasztal szerű képről, melyet éppen a tegnapi aukció során értékesítettek, mintegy negyvennégy millió dollárért? Voltaképp semmi lényegeset nem látok benne, kék alapon fehér csík. Slussz passz.
– Bocsánat. szeretném kijavítani az urat…
– Ne zavarja össze a tisztelt olvasót. Épp igyekszik elképzelni ezt a csodás vibráló kékséget a maga szürreális fehér csíkjával. Hagyjunk pár percet a kékség érzéki zuhatagai számára és adjuk meg a kellő tiszteletet a műkedvelő szemlélődés számára.
