– Látta a reklámot, bajtárs? – kérdezte a termetes, aki a sárga mellényeseket irányította.
– Parancsol? – szólt vissza a férfi, ahogy ott állt az összedőlt háza előtt kezében horgászbottal.
– Magának bajelszívó kellett volna.
– Nézze meg ezt a pusztítást. Ide az is kevés lett volna.
– Ha a szomszédban végeztünk, maga következik.
– Ez a sitt halom az otthonom volt az előbb még, a vihar előtt – mondta fásult tekintettel a termetes képébe bámulva.
– De nem állt elég szilárdan. Így a terhelést, ami felülről érkezett, nem tudta átadni a teherelosztó központnak. Érti? Tudja, ha ilyen nyeglén álltak a falai, nem csoda, ha összeomlott az egész. Az alappal is vannak gondok, ahogy látom, nagy romlás van itt.
– Bajelszívó?! Maga szórakozik velem?
– Nem kérem. Ha lett volna bajelszívója, akkor időben be tudott volna avatkozni. A bajelszívó kapta volna a terhelést és akkor nem dőlt volna össze az épület. Jó találmány, nem? Pont az ilyen nyegle falazatúaknak való. Mint ez a ház volt itt az előbb.
– Nagy bajok vannak itt.
– Az van. De a bajhoz Bajnok kell. Ettől bajnok a bajnok, hogy a bajból ki tud jönni. És ki tudja hozni a többieket is. Magának van bajnoka?
– Az nincs.
– Na, jöjjön, takarítsuk el ezt a szeméthalmot. – A termetes ember ment volna, de a férfi nem mozdult.
– De hát az életem volt benne! Minden, ami fontos volt számomra, ott van a romok alatt!
– És, mire megy vele? Látja, nem elég, hogy nincs bajelszívója még azon is aggódik, hogy romokban az élete. Uram, ha vett volna bajelszívót, akkor az, ami a romok alatt van most, az most nem lenne a romok alatt. Nem gondolta ezt végig rendesen.
– Hát nem.
– Ha vett volna bajelszívót, akkor még az ilyen nyegle falakat is tudta volna tehermentesíteni. De maga az előrejelzések helyett inkább bámulta azokat a hülye TV reklámokat, meg a nemhíreket, amiktől így lezsibbadt. Nem csoda, ha ilyen állapotban képtelen felismerni a valóságot. Hát miért nem kapcsolt a Bajnok TV–re, ahol a bajelszívót is reklámozták?
– Nem kellett.
– Miért, drága volt? Vagy hülyének nézte az eladót, hogy ingyen adja? És még ki is szállítják, ráadásul azt is ingyen. Csak be kellett volna engednie a postást, amikor nyomta a csengőt egy órán keresztül. Hol volt akkor?
– A kamrában.
– És, mit keresett ott?
– Meccs volt, kimentem, mert elfogyott a sör. De nem találtam több sört. Nagy csalódás volt. És mivel épp félidő volt ezért nekiálltam falatozni.
– Töltött káposztát?
– Hát, csak az volt itthon.
– Felzabálta az egészet.
– Vesztésre állt a csapat. Nagy volt a baj meg a csalódás, tudja. Csapat is veszít, sör is elfogyott. Pénzt is elbuktam.
– Mennyit fogadott?
– Százezret. Gondoltam nyerni fognak, hisz ők a bajnokcsapat.
– Maga szerencsétlen. De ma… szerencséje van.
– No?
– Van egy bajelszívóm. Magának adom. Ingyen kapja, nem kell fizetnie érte. Nekem is ingyen adták. Egyszerűen csak be kell kapcsolni és kiszippantja a baj energiáját. Így az már nem nyomja. A falakat. Amik ilyen nyeglén álltak. Akkor használtam, amikor nagy volt a baj.
– Hát, magának meg mi baja volt?
– Jöttek leszámolni.
– Kik?
– Fegyvereik is voltak.
– Mik?!
– Én is ezt kérdeztem.
– Miért?
– Mert kiszálltam a bizniszből. Nem tűrték. De ott volt a bajelszívó.
– Segített?
– Bekapcsoltam és működött. Elvitte a bajt. Félelmeket meg a banditákat.
– A bajelszívó?
– Nem. A rendőrség. Mert lebuktak. Nem voltak résen.
– Félt?
– Féltem, igen. Rimánkodtam, csak ezt éljem túl. Reményem is odavolt már.
– És, túlélte?
– Sírtam, könyörögtem. De csak büszke voltam. Szétverték a pofámat.
– Azt látom.
– Türelmet tanultam.
– Azt is látom.
– Meg nőtt a teherbírásom. Terhelés nélkül nincs teherbírás.
A férfi, kezében a horgászbottal, a romra mutatott.
– Most verik szét a megmaradt falakat.
– Maga építette?
– Én. Ezzel a két kezemmel.
– Kalákába?
– Jöttek a haverok. Beépítettük, ami volt. Büszke is voltam rá.
Odamentek egy kidőlt falhoz. A termetes férfi félredobott néhány téglát.
– Van ebbe minden. Tégla, meg…, ami nem tégla. Nem csoda, hogy ilyen nyeglén álltak a falak.
– Bírták. Amíg nem jött ez a fene nagy vihar.
– Hát igen. Tartós volt a feszültség, és túlterhelte. – A munkavezető az emlékeibe révedt. –ahogy engem is. Hónapokig gyötörtek azok a gazemberek.
– Akik szétverték a pofáját?
– Akkor is nagy volt a feszültség. Nagy nyomás alatt voltam. Szétverték a pofámat. Meg a büszkeségemet. De türelmet tanultam, és még valamit. Sok baj ért, de a bajelszívó megoldotta. És most magának adom. Azért, hogy maga is kapjon.
– A bajából?
– A vigasztalásomból.
– A baj nem jár egyedül.
– Értse meg, ha van baj, akkor a baj azért van, hogy szolgáljon.
– Miért?
– Mert a Bajnok az Úr csak igazán. A baj pedig a szolga, érti?
– Hogy lehet a baj szolga?
– Látja, ez végre egy jó kérdés. Tanul is. Voltam bajba?
– Maga? Volt.
– Kaptam bajoltást? Tudja, a bajelszívó. Elszívja a bajt, így azt kioltja.
– Kapott.
– Akkor most odaadom magának. Most maga is kap a bajoltásból, ami nekem kijutott. Akkor? Mi a Maga baja?
– Hát ezek után, már nem is tudom.
– Szolga. A Maga baja szolga. Az én Bajnokom szolgája. De csak akkor, ha veszi.
– Vegyem meg? Mit fizessek érte? Azt mondta ingyen van.
– Vegye át. Vegye át azt a bizalmat, amit adok Önnek. Reményt. Támaszkodjon arra az alapra. Látja, most építik? – mondta a nagy darab férfi miközben az építkezésre mutatott.
– A betonkeverő kocsit? Látom. Bazi nagy gép az biztos.
– Helyreállítjuk az alapokat, hogy a ház, amit építünk, biztos alapokon nyugodjék. – A pecás letette a horgászbotot. Kempingszék hevert a földön, most kinyitotta és leült. A termetes férfi is leült. Egy sittes vödörre.
– De hogy menekült meg, ha már verték? – Kérdezte, miközben elhelyezkedett a kempingszékben.
– Maga hogy menekült ki a házából? – szólt vissza a másik.
– Hát – húzta el a szót –, hívtak a komák, hogy menjünk pecálni. Mondom jó, de most? Mire ők, igen, most kell menni. Mondom jó, hozom a botokat. Azt, bemásztam a furgonba. És akkor jött a vihar.
– Na látja. Hívták és megmenekült.
– Magát is hívták?
– A haverjai? Azok nem.
– Na, de akkor ki hívta a rendőrséget?
– Lebuktak. Mert nem voltak résen. De csak azután, hogy rimánkodtam. Eszembe jutott ez a bajelszívó.
– Volt magánál?
– Volt. Bekapcsoltam és mondtam: Istenem csak ezt éljem túl! Ha ezt most túlélem, akkor azt teszem, amit mondasz!
– És, meghallotta?
– Meg. Összevertek, de nem öltek meg. Nem volt rá idejük. Jöttek a rendőrök.
– Honnan?
– Azt nem kötötték az orromra. A fő, hogy túléltem. A Bajnok intézkedett. Lerendezte a bajt pillanatok alatt. Tessék, fogja! – A termetes férfi átadott valamit.
– Ez egy levél. – Szólt a másik hitetlenkedve. – Ez volna a bajelszívó?
– Nem. Ez egy használati útmutató a bajelszívóról. Részletesen leírja, hogy kell használni, és mikor. Még be is jelöltem a kulcsfontosságú részeket rajta. Ezért olvassa el figyelmesen, mert minden részlet fontos lehet. Hogy a következő vihart túlélje a háza, amit most építünk magának. – A férfi átvette a levelet, majd zsebre gyűrte.
– Látom, szépen alakul. TV lesz benne?
– Lesz.
– Az jó.
– Kapcsoljon sűrűbben a Bajnok TV–re.
– Miért, van ott más is? Nemcsak bajelszívót reklámoznak?
– Van. Életmentő felszerelést is árulnak.
– Az jó. Sokan halnak meg mostanában. Nem árt tudni, hol árulják. Mi az ára?
– Ingyen van.
– Na, ne nézzen már hülyének, ingyen nem adnak ma semmit!
– Látja, most sem tanul. Ha vett volna bajelszívót, akkor nem dől össze a háza.
– Igen, de akkor maguk nem jönnek most, és nem építenek nekem újat. Honnan vette a pénzt erre?
– A Bajnoktól kaptam.
– Az ki?
– Ott van a használati útmutatóban, olvassa el és engedje hatni. Hát maga aztán szívós fajta!
– Hatni, mit?!
– Hat, mint a gyógyír. De csak, ha kinyitja és beengedi a postást. – A másik most megvakarta a fejét, úgy mondta:
– Megszomjaztam ebbe a sok beszédbe. Iszunk egyet, amíg a házamat építi? Én fizetem.
Illemtudó volt. Tudta, hogy a jó barátságot meg kell alapozni. Kínálni kell a vendéget. Odament egy kupachalomhoz, félrerúgta a deszkákat. Majd a földön heverő hűtőszekrényből kivett két doboz sört. Visszasétált a székéhez és átnyújtotta az egyik sört a termetes férfinak.
– Egészségünkre. Koccintották a dobozt, ittak.
– Nem azt mondta, hogy elfogyott a söre?
– Ó, ez a szomszédé. Összetartunk, tudja, hogy megy ez. Kisegítjük egymást, ha baj van.
– Én, csak azt mondom Magának, hogy ne fogadjon olyan bajnokcsapatra, amely veszít. Az igazi Bajnok már nem fog veszíteni.
– Miért?
– Mert elég volt egyszer győznie. Azzal minden versenyt megnyert. Ettől működik a bajelszívó. Minden bajt képes összeszedni, de legfőképpen a magáét?
– Miért legfőképpen?
– Mert magának még nincs Életmentő felszerelése.
– Azt is akar nekem eladni?
– Ha veszi. Akkor élni fog. Ha nem, akkor...
– Meghalok?
– Hát, élni nem fog.
– Ó, jól megvoltunk itt a Mariskámmal eddig.
– Nem élet az ilyen. Ha az embert folyton meg akarják ölni.
– A gazemberek? Visszajönnek?
– Aki ölni akar, az talál áldozatot. Nézze meg magát. Maga csupa áldozat. Meg van jelölve. Csak idő kérdése, míg magát is megölik. A sok függősége, ami mámorba tartja, folyamatos feszültségbe. Ezért kapott Tőlem bajelszívót. No, akarja azt az Életmentő felszerelést is?
– Azt is olvasni kell? Adja csak, eltesszük estére. Maga bizalomgerjesztő alak. Tetszik a határozottsága. Hol lakik?
– Magával szemben. – A kempingszékes most megfordult, mert háttal ült a szemközti háznak.
– Hmm. Néztem is a házát.
– Igen. Leszakadt az egyik spaletta a viharban. Szólnom kell a fiúknak, hogy hozzák rendbe.
A pecás még mindig hatra fordulva kérdezte:
– És az, hogy van, hogy az egész környéket letarolta a vihar, de Magának csak a spalettája áll keresztbe?
– Mert az asszony nyitva felejtette az ablakot. Mondtam, csukja be, jön a vihar. A spalettát nem csukta. Azt nem mondtam. Hiába, az ember is hibázik néha.
A pecás most felállt a kempingszékből és tett két lépést a szemközti ház felé, úgy mondta.
– Na, de még a kocsija is kinn áll a háza előtt. Az enyémre még a fa is rádőlt, majdnem.
– Szerencséje volt. Láttam is, hogy dől a fa. Még jó, hogy be volt kapcsolva a bajelszívó. Akkor most nem beszélgetnénk itt.
– Hát akkor már mér’ nem csapott oda a bajelszívójának, hogy a házamat ne vigye a vihar?
– Mit, ezt a sitt halmot akarta őrizni tovább?! A falak is nyeglén álltak benne. Most legalább új háza lesz.
– Igaz. TV is lesz benne. – Megint leült a kempingszékbe.
– Magam terveztem – mondta a nagy darab férfi.
– Hát maga volt!
– Én voltam. Láttam már rég, hogy bajba lesz. Nem tetszettek azok a falak sosem.
– Hát miért nem szólt, mikor építettük? Jöhetett volna. Megkínálom sörrel is.
– Akkor még más voltam. Sok disznóságba voltam benne. – A termetes férfi odakiáltott az egyik munkásnak. – Hé, Rudi! Rudi! – Nagy volt a jövés-menés. A munkás letette a szerszámot és rögvest jött, mert hívták.
– Itt vagyok, főnök!
– Te, Rudi. Ebédszünetbe ugorjatok át, rakjátok rendbe azt a spalettát.
– Oké Főnök. Aztán amíg itt elmélkedik ne felejtse el, a ketteshez és hatoshoz megrendelni a faanyagot.
– Az asszony már intézi. – Rudi bólintott, majd megtörölte az arcát és sietett folytatni a munkát.
– Beszólt magának?
– Csipkelődik. Rendes gyerek ez a Rudi.
– Látom, keménykötésű.
– Mert nemrég jött ki a sittről.
– Mi az, és most magának dolgozik?!
– Nem lopja a napot. Megtettem építésvezetőnek. Azelőtt mást lopott.
Megnyúlt a férfi arca, letette a botot.
– Ne legyen hitetlen, héé! Hát a rossz fiúknak is van szívük – mondta a másik nevetve.
– Ezt nem gondoltam.
– Azelőtt meg akart ölni.
– Mi?! Ő verte szét a pofáját?
– Harcba voltunk. Mert kiszálltam. Azt mondta, elvágja a torkomat. Végül kiegyeztünk néhány pofonba. Dühös volt, néha felkapja a vizet. De jó srác.
– Maga még hisz neki?
– Leszámoltunk. Hátra hagytuk a múltat. Nem bánkódunk rajta. Kapott ő is Életmentő felszerelést. Azóta nekem dolgozik. És házat épít. Magának. Látja, így kell házat építeni? Most nézze azokat a falakat.
– Látom, szépen haladnak.
– Egyenes… és homogén… és bírni fogja a terhelést. Át tudja majd adni a teherhordó központnak.
– Az hol van?
– A talajban. Ott, ahol maga nem látja. Ha látta volna, oda teszi le a házat.
– Azt a Béla csinálta.
– Látja, megint nem tanul. Keresi a felelőst. – Felálltak és közelebb mentek az építkezéshez. – A teherhordó központ ott van, látja már? – A termetes férfi a kiásott alaptestre mutatott. Az alap meg volt erősítve.
– Nyolc köbméter betont dolgoztunk be a sérült alaptest alá. Hogy összekössük a teherhordó altalajjal. Visszaemeltük a helyére. Ez egy rendszer, ezért hívom teherhordó központnak. Van egy masszív magja, ami a feszültséget elosztja odalent. Stabil a szerkezetet, kibírja a viharban keletkező többletterhelést is.
– De, hát volt alapja a háznak.
– A háza akkor dőlt össze, amikor az alaptest nem talált a teherhordó maggal kapcsolatot. A rendszerre ható feszültség elszabadult. Először az alapnál, azután a falaknál. És bumm, összedőlt az élete. Amit a házában őrizgetett. A feszültség a szerkezetben halad végig. Ha el tudjuk vezetni a teherbíró réteg felé, akkor átkerül a teherhordó magba, onnan pedig a környező talaj felé. Így működik a bajelszívó is.
– És, ha nem tudjuk elvezetni?
– Akkor reped, szakad, süllyed ott, ahol ki tud törni. – Lehajolt a földre miközben magyarázta és felvett egy darab kötelet. – Fogja meg. A másik megfogta. Egyik kezében a bot, a másikban kötél.
– Maga a baj, én vagyok a mag. Ha nem feszítjük meg a kötelet, akkor nyeglén áll, mint a falai. Nincsen benne feszültség. – Most a nagydarab meghúzta a kötelet, az kifeszült. A két férfi egymással szemben állt, kezeik nyújtva.
– Érzi a köztünk lévő feszültséget?
– Érzem. Csak úgy vibrál. Most, hogy meghúzta.
– Ha most így maradunk, a kötél is elég feszes, akkor még rá is állhat valaki a kötélre, meg fogja bírni. Mert ez egy rendszer, tárolja a feszültséget. Ami a talpunkon keresztül átadódik a talajnak. Talaj, maga, kötél, én, talaj. Ettől rendszer. Benne a feszültség.
– Zsibbad a karom.
– De mi történik, ha jön a baj? A lökéshullám? – A termetes férfi most megrántotta a kötelet. A másik elvesztette az egyensúlyát, szinte repült. A nagydarab férfi elkapta. Két kézzel tartotta, majd elengedte, kicsit megveregetve a vállát. – Látja? Még jó, hogy a közelbe voltam. Mocskos lett volna, ha nekiszalad ennek a sok romnak itt.
– Ebbe most beleszédültem. – A férfi a botját kereste, amit az imént elejtett.
– Figyelt? A baj a mag felé haladt. Amikor magát elkaptam átvettem az összes feszültséget. A maga összes baját.
– Hát, azért ilyen nagydarab maga?
– Azért. Hogy bízzon bennem. A háza stabil lesz.
– Hát, maga tervezte. Akkor jónak kell, legyen. Látom ért hozzá.
– Bízik benne?
– Kezdek remélni.
– Láttam magát. Hogy szívós fajta. Én is az voltam. Büszke és szívós. Ezért előre elterveztem a házát. Láttam a repedéseket a falakban. Tudtam a baját előre.
– Hát mért várt eddig? Miért nem hamarabb jött? Látta, hogy baj lesz.
– Küldtem a Rudit. De maga nem engedte be. Nyomta a csengőt egy órán keresztül.
– Megijedtem. Láttam, hogy egy marcona alak áll az ajtóban. Aztán jöttek a csalódások, a veszteségek.
– Rossz csapatra fogadott.
– Bajnokcsapatra fogadtam. Ki várta, hogy veszíteni fognak.
– Akkor reméljen. Holnap kész a háza. Beköltözhet. Visszakapja az életét. Csak olvassa el a levelet, amit adtam. Jöjjön, ma nálam alhat.
Felálltak, bementek a házba. Az egyetlen házba, amelyik épen állt az utcában. A többit bontották, hordták el a sitt halmokat. A férfi még mindig kezében fogta a horgászbotot. Ez maradt csak neki. Most letette. Majd kinyitotta a levelet.
– Na, nézzük. Hű, ezt olvasni kell?
Olvasta. A házban a termetes férfi felesége megkérdezte:
– Na, és megköszönte?
A munkálatok vezetője, az ablakon keresztül, az épülő házakat nézte
Röviden, kimért tekintettel válaszolt.
– Meg fogja.
