Voltál már úgy?
Persze, tudom, tudom, de most másról van szó.
Arról, mikor mondják neked, álljál már le, te gyerek.
Mert sértő módon viselted magad.
Mert megmondtad a tutit.
De nem azt a tutit, amitől a kenyeret a falra lehet kenni.
Az még nem vág.
Attól még nem vérzik.
Az még nem ejti meg a sebet.
De a tuti sebez.
Ezért gondold meg mivel vágsz, mibe vágsz, mire vágsz úgy fel.
Mert a tuti az felvágás.
Feltárja ha valami gennyes vagy szennyes.
Aztán kell a tisztító, a felmosó, a közönybösítő.
Ja, hogy annak szántad, a közönynek szólt az üzenet?
S mégsem ért célt a szó, mi sóval hintette a sebet?
Ha sebre só, ne csodáld, hogy azt mondják, álljál már le te gyerek.
Mert a gyerek tesz sót a sebre, hisz ezt még nem próbálta, de legalább őszinte.
De te leütöd a "C"-t, s így leszel a múzsa sókja, a poénodnak sattanója, a mondandódnak sűre-savarója, s bár sevegésnek szántad mégis olyanná vált szavaid pengése, mint a síbor sípése, a lehulló sempe sengése, a nesztelen siga síkja, mely nem egyenes, ám kurtán, furtán savaros, s bár nyelveden a send jobban állt volna, mint túlkívánsiságod el nem rejtése.
Érted már a lényedet?
A lényeget felfaló szörnyeteget.
Mit nem jó helyen költöztettél ki.
Az ítélettel vigyázz, mert nem biztos, hogy való az, mit látsz.
Mert gerenda takarja el fától az erdőt, míg te más szemében szálkázod a fertőt.
Próbáld meg cserével, vedd át a terhet.
Majd ha már sokat attól nyögtél, mitől kezed nem lett szennyes, akkor vonjál tanulságot, s maradsz távolról rendes.
