– Mit Parancsolnak? – kérdezte a pultos cérnaszál hangján.
– Héé, Jocó, te is kérsz hambit? – kiabált a vendég a tőle öt méterre ülő barátjának. – Elnézést egy pillanat. Kérsz? Asszony is? Oké! – kiabálta ismét. – Szóval akkor lesz négy hambi, sült krumplival és kólával.
– Rendben, milyen legyen?
– Hát, mit tudom én, mit ajánl? Tudja mit? Legyen a ház specialitása, ma ünneplünk, lepjen meg valamivel. Ja, van még valami desszertjük?
– Igen, mi készítjük a legjobb fagylalt kelyhet az egész világon.
– Hú, hát ez izgalmas, akkor pakoljanak össze belőle, mondjuk három adagot, az elég lesz. Kettőt a gyerkőcöknek, meg tudja, hogy megy ez, az asszony is benyom egyet, ilyenkor, mikor barátnőzik. – Benyúlt a farzsebébe, a pénzt számolgatta.
– Rendben, máris készítjük. De ugye elolvasta az étlapunkat?
– Persze szivikém, néztem, ja. No, akkor szóljon, ha kész, de most megyek, mer' Jocó ideges lesz – vetette oda, azzal elment. A pultos még kiáltott volna utána, de már nem hallotta. Húsz perc múlva a vendég türelmetlenül kérdezi:
– Mondja, meddig kell még várni azokra a hamburgerekre?
– Elnézést Uram, még készül.
– Mi a rossevet kell ennyit várni pár hamburgerre?
– Nos, ön a specialitásunkat kérte. A legjobb szakácsunk dolgozik rajta.
– Az jó – felelte bólogatva. – Oké, akkor várunk még, de ne tartson soká, mer' éhesek vagyunk.
– Kérem, foglaljon helyet és átadok önnek egy szerződést, amit gondosan olvasson át, majd írja alá, amennyiben egyetért a feltételekkel.
– Hogy mivan?! Nézze, szivikém, hamburgert kértünk, éhesek vagyunk, mi a rosseb van ezen, amihez papírt kell olvasgatnom és aláírni? Ne aggódjon lesz nálam elég pénz ahhoz, hogy kifizessem ezt a flancos kaját.
– Kérem, én egy alkalmazott vagyok és a protokoll szerint kell eljárnom. Olvassa el a szerződést és amennyiben egyetért az abban foglaltakkal, kérem, írja alá.
– Hát ez jó vicc lesz. Adja csak, legalább jót röhögünk majd a Jocóval. Már kezdtünk kifogyni a poénokból – mondta, miközben elvette el a papírt. Visszament az asztalhoz, a tízoldalas szerződést mustrálva. A hölgy jól látta, amint hanyagul ledobta a papírokat az asztalra, majd tollat keresve a barátnők táskáin át, kissé türelmetlenül, majd egyre ingerültebben firkálta alá a papírhalmaz minden egyes oldalát. Újabb húsz perc elteltével ismét megjelent a pultnál, kezében a kissé gyűrött szerződéssel.
– Nézze, nem akarom a napját elrontani, de itt valami nem stimmel. Aláírtam ezt a hülye szerződést, szóval igazán árulja el nekem, hogy mi a francot kell várnom másfél órát négy hamburgerre, meg pár desszertre?
– Nagyon köszönöm az eddigi türelmét, hamarosan elkészül a rendelése és fel fogjuk önöknek szervírozni.
– Nem kell, semmit szervírozzanak, csak adja ide végre a kaját!
– Ó, a ház specialitását okvetlen szervírozzuk.
– Mégis mi van ebben a hamburgerben, amit annyira fel akarnak szervírozni, hogy még szerződést is írattak alá, ami tíz oldalon keresztül sorolja az összetevőket és az elkészítési eljárást. Nézze, nem kell tudnom, hogyan készül ahhoz, hogy meg tudjam enni. Szóval ez a szertartás elég különös a maguk részéről. Nem szeretnék bepipulni, mert Jocóval nem mindennap találkozik az ember, szóval ne rontsa el a napomat és hozza azt a kaját.
– Kérem, legyen még kicsit türelemmel, látja ott azt az urat?
– Igen, naés?
– Felismeri?
– Nem értem mi köze annak az úrnak a kajámhoz.
– Nos, az az úr Jon Favreau, ő rendezte a Séf című filmet. Látta esetleg?
– Mi van?!
– Továbbá a Vasember című filmet, gondolom azt csak látta? Vagy ott azt a másik urat, aki a Titanicot rendezte?
– Maga szórakozik most velem?
– Nos, ha ők ki tudják várni a sorukat, akkor kérem ön is legyen még türelemmel tíz percig.
– Oké, nem fogom ezen a tapintatlanságon felhúzni magam, most visszamegyek Jocóhoz, és türelmes leszek tíz percig, mert Jocóval nem mindennap találkozik az ember, de ha tíz percen belül nem hozza ki a rendelésemet, akkor hívhatja a főnökét.
Tíz perc múlva a séf két segédje kíséretében érkezett a hamburgerek és a fagylaltkelyhek szervírozása ügyében. A rendelést kellő eleganciával tálalták fel a vendégeknek, akik szóhoz sem tudtak jutni a döbbenettől.
– Hát ez…, ez…
– Ó, igen, ez a ház specialitása, látom, szóhoz sem jutnak, nos, általában ez így szokott lenni. A legnemesebb alapanyagokat használtuk, kérem, fogyasszák élvezettel – mondta a séf, és közben nagy tisztelettel meghajolt.
– Mégis mi a francos… flancos kaját hozott ide? Én hamburgert kértem.
– Kedves uram, ez egy hamburgerspecialitás, ön ezt rendelte. Bizonyára olvasta a szerződést.
– Hagyjon már maga is azzal a hülye szerződéssel! Hát maguk mind megkergültek itt?
– Talán nem tetszik? Visszavigyem?
– Ember, éhesek vagyunk! Ezt most már ne vigye sehova – hördült fel, majd beleharapott az egyik hamburgerbe.
– Parancsoljanak a fagylaltok, hölgyeim.
– Most nem mondja komolyan, hogy arany kanalat ad a fagylalthoz?
– Ó, igen. Ezt a kelyhet így szervírozzuk, és természetesen a szerződés értelmében meg is tarthatják mindazt, amit kihoztam önök elé. Az arannyal együtt.
– Na, vá… várjunk, azt akarja mondani, hogy az is arany, ott a tejszínhab mellett?
– Igen, ezt így készítjük. A hamburgerén is futtatott arany található.
– Maga megőrült, ember?! Meg akar mérgezni? És mi ez a trutymák itt a tetején?
– Kaviár, uram.
– Elment az esze, mit hülyéskednek itt velünk? Hívja ide a főnökét!
A pincér elment és két percen belül megjelent az étterem vezetőjével együtt, akinek kezében ott volt a tízoldalas szerződés.
– Jó estét az uraknak, miben segíthetek? – köszönt illedelmesen.
– Mondja, tisztelt uram, mivel akarnak itt mérgezni bennünket? Kértem négy hambit sültkrumplival és kólával.
– Nézze uram, ön megrendelte a világ legkülönlegesebb hamburgerspecialitását, amelyet csak mi készítünk. Amennyiben figyelmesen elolvasta a szerződést, akkor tisztában kell lennie, mi van a tányérján.
– Ki mondta maguknak, hogy rakjanak aranyat, meg kaviárt a hamburgerünkbe és a fagylaltkehelyre?
– A szerződés részletesen tartalmazza a pontos összetevőket: aranyban forgatott és gőzzel párolt marhahús, libamáj, kaviár, homár, szarvasgomba és a világ legkülönlegesebb sajtspecialátása. Ezek az egyedi összetevők mind szerepelnek a tízoldalas szerződésben, melynek ön minden oldalát aláírta.
– Ki az a hülye, aki megrendel egy ilyen flancos kaját? Egyáltalán minek árulnak ilyen hamburgert? Ezzel még jóllakni sem lehet. Mennyibe kerül, amit kihozott a séfük az asztalra?
– Nos, a hamburger ára darabonként 800 dollár, továbbá a fagylaltkelyhek a rendkívül speciális összetevőknek köszönhetően 1500 dollárba kerülnek. Ami az ön asztalán van, eddig 7.700 dollárba kerül.
A vendég először nem kapott levegőt. Majd az étellel kapcsolatos elégedetlenségének hangot adva az egyik hamburgert beletörölte a séf képébe, a másikkal pedig célba vette az étterem tulajdonosát. A tulajdonos még időben hajolt félre, azonban a hamburger sajnálatos módon egy híres Hollywoodi színész eleganciáját találta telibe. A híresség ekkora sértést még figyelmen kívül is hagyhatott volna, ha a zaklatott vendég nem áll neki taposni az ételt, és mint felajzott bika, nem ront neki a személyzetnek. Ennek hiányában kénytelen kelletlen, de ő is kiosztott pár pofont valakinek, akiről nem volt egészen biztos benne, hogy köze lehet az incidens esethez.
A verekedésnek a kiérkező közrendvédelmi osztag vetett véget. A felbújtót a New Yorki rendőrőrs legelegánsabb cellájában szállásolták el, majd egy heti kellemes üdülést biztosítva, állófogadást rendeztek a tiszteletére a kerületi bíróságon. Ahol természetesen az események anyagi vonzatát tárgyalták és végső soron benyújtották a tizenegyezer dolláros számlát a fogyasztásról. A vádlott felállt és tisztelettel megjegyezni kívánta a különös alkalom apropóját:
– De kérem, Jocóval nem mindennap fut össze az ember.
____
Írta: Mucsi Sándor
Megjelent: 2020. február 09-én az Irodalmi Rádió "Novellák 2020. – Az év prózaírója 2020." pályázat keretében.
A kötet megrendelhető a libri.hu-n.
Aki esetleg szeretné megkóstolni a hamburgert vagy a fagylaltkelyhet, annak ajánlott ellátogatnia a SerendipityIII cukrászdájába, New Yorkban.
Egy kis ismertető itt: Karácsony a Serendipity 3-ben
