– Hoppá, bocsi – tolakodott előre a testes nőszemély a kávézóban elnézést kérve a fiútól, akinek kiömlött a kávéja.
Egy öltönyös férfi távozni készült, a nő utána kiáltott.
– Igazgató úr, várjon!
– Mit akar?
– Hoztam pár… – borított egy ládát a kávézó asztalára. Gurultak, pörögtek a különös holmik.
– Mi a nyavalya ez?
– Érzelmek. Szeretném őket bemutatni.
– Ostobaság!
– De nézze, ez a gömbölyű a kedvencem. Jámborságot kölcsönöz a személyiségnek, látja? – vette kézbe a világoskék, gömbszerű tárgyat. A nyugalom csak úgy sugárzott a környezetükben tartózkodók felé. Pislogva nézett az igazgatóra, akinek arcán csodálkozás jelent meg.
– Miért mutatja ezt nekem?
– Ezek az érzelmeim különlegesek – mondta halálos nyugalommal a nő. – Szeretném, ha másokhoz is eljutna. Maga tud ezen segíteni.
– Nem értem, hogy tudnék ezen segíteni.
– Ön a telefontársaság igazgatója. Biztosan el tudja érni, hogy az érzelmeim célba érjenek az ügyfeleknél. Figyelje csak meg – vett fel az asztalról egy narancssárga tárgyat, majd megpörgette. A pörgettyű alig hallhatóan zümmögni kezdett. Általános derű jelent meg a kávézóban ülőkön. Egy fiatal pár felállt és táncolni kezdett a rádióból szóló zenére.
– Mi a csudát művel maga?
– Higgyen nekem, nemrégiben indult az új szolgáltatás. Itt a lehetőség, hogy valami igazán nagyszerűt vigyünk véghez – emelte ölelésre a karjait.
– Az 5G hálózat egy távközlési technológia – lépett hátrébb a férfi –, nem arra való, hogy érzelmeket közvetítsünk vele.
– Jaj, igazgató úr, hát gondoljon csak bele, mennyire lehangoltak az emberek mostanában. Igazán megérdemelnének egy kis lélekfrissítést. Ha ezeket az érzéseket sugározhatnánk a beszélgetések közben, akkor az a társadalmunk javát szolgálná. Mit szól, micsoda lehetőségek rejlenek az érzelmeimben.
– Nem teljesen értem. Ezek az ön érzései, milliókkal akarja megosztani? Mi nem szórakoztatni akarunk, hanem egy biztonságos és fejlett technológiát felkínálni az ügyfeleinknek. Ebben az érzelmeknek semmi szerepük sincs. Miért akarnánk bárkit is befolyásolni? – hajolt le az asztalról leesett kocka után.
– Jaj, azt ne fogja meg! – kiáltott fel a nő, de elkésett. A férfi alig, hogy hozzáért, máris dühös lett.
– Vigye innen ezeket a kacatokat! – kiáltotta és elhajította a méregzöld tárgyat. A kocka a kávézóban barátságosan beszélgető emberek közé repült, többeket is eltalált. A hangulat azonnal megváltozott. Az emberek dühösek lettek, kiabáltak egymással, majd verekedés tört ki. A férfi dermedten nézte a következményeket.
A nő felkapta a jámborság gömbjét és énekelni kezdett. Furcsa dolog történt. Az emberek egy részére hatott a jámborság, azonban az ének kissé hamiskás jellege miatt a társaság dühösebb része még ingerültebb lett.
Ekkor a citromsárga tárggyal próbálkozott. Ugyan a dühöt némileg sikerült csillapítani, ellenben többen sírógörcsöt kaptak. Később több érzelem is sorra került, melyek hatása igen vegyes fogadtatásra talált.
– Azonnal állítsa meg ezt a tébolyt! – próbálta túlkiabálni az igazgató a hangzavart.
A verekedő, sírva röhögő, álmos vagy éppen virgonc társaság általános kedvét az utcáról betévedt hegedűszó törte meg. A kávézóba belépő kislány hangszeréből áradt a lágy muzsikaszó.
– Sosem gondoltam, hogy erre más is képes – mondta a nő, miközben magához ölelte a jámborságát.
– Gyönyörű – jegyezték meg többen is, ahogy hallgatták a kislány játékát, sokan megölelték egymást.
– Ki van rúgva! – közölte végső elhatározását az öltönyös, majd a fejét csóválva távozott.
– De… igazgató úr – csuklott el a nő hangja, majd megtörten omlott bele a mögötte lévő székbe. Sírt. A kávézó kiürült, néhányan segítettek összeszedni a hölgy elgurult érzelmeit, ám fura módon az most nem hatott rájuk. A kislány leült vele szemben.
– Gyönyörűen játszottál, hogy hívnak? – kérdezte kisírt szemekkel a nő.
– Kamilla.
– Ó, Kamilla, milyen szép név.
– Ne szomorkodjon, biztos talál majd másikat.
– Másik állást, igen, valószínűleg – szipogta, ahogy szemeit törölgette.
– Nem. Másik igazgatóra gondoltam.
___
