Ismerjük meg Ramónt.
Kopasz.
Azelőtt hosszú haja volt, még rocker időszakában. Csak a sok gond volt a hosszú hajjal. Ha nem mosta tetves lett. Ha nem figyelt oda, akkor mindenhova beakadt. Csúnya dolgokat képes művelni egy beakadt haj, ne is elemezzük. Ezért aztán leborotválta. Most jobb. Nincs gondja, nincs az a sok kín a beakadt, meg a koszos hajjal.
Ramón kigyúrt ember, beállt biztonsági őrnek. Jól nézett ki a gúnyában. Pisztolya is lett.
Legálisan.
Azelőtt sok hülyeséget csinált.
Nem legálisan.
Rebellis volt, de elege lett a bűnöző életből.
Most ott állt naphosszat a Balaton melletti OTP fiókban, fapofával. Semmi para, nyugodt az élete. Előtte sokat kellett menekülni, futni. Ebből lett elege. Biztonságra vágyott. Amikor végre sikerült önmagával békébe kerülni, akkor úgy döntött, hogy mások biztonságát fogja szolgálni.
Ezért tanulta ki a mesterséget. Az őrzés mesterségét. Egész álló nap bámulhatott, őrizhette mások biztonságát és értékeit. Figyelhette kinek hosszú a haja, mosolyoghatott magában, – „na, ha majd beakad neki”.
– Ramón! Ramóón! Ébredjen az Isten szerelmére!
– Huh, mi történt?
– Maga elaludt, őrség közben! Mégis hogy képzeli? Nézze meg mit okozott! – förmedt rá a fiókvezető asszony.
– Na de mi történt itt, miért vonult ki a rendőrség?
– Amíg maga aludt a kanapén, addig ez az idős hölgy kirabolta a fiókot!
– Ugye most viccel, miért akarna egy idős néni bankot rabolni?
– Kérdezze meg Tőle! Beszélni fogok a főnökével. Ha ez még egyszer előfordul, nem kell, többet jöjjön hozzánk dolgozni.
A fiókvezető asszony sarkon fordult és bekísérte a helyszínelő rendőrt az irodájába. Egy másik rendőr éppen befejezte az idős hölgy kihallgatását. Így Ramón leült a szomorú arcú néni mellé. Szerényen biccentett köszönés gyanánt.
– Mondja, miért akarta kirabolni a fiókot?
– Jaj, kedveském, ezt a butaságot csináltam. Tudja, annyira kevés az a kis nyugdíj. Szinte gyógyszerekre elköltöm az egészet. És most két hetet nálam töltenek az unokák. Nem tudtam mitévő legyek, hogy gondoskodjam róluk? Végső elkeseredésemben jutottam eme haszontalan következtetésre. Mi lesz most velük, ki fog vigyázni rájuk. Itt engem bekasztliznak. A szüleik külföldön vannak. Jaj, Istenkém! – nyöszörgött, ahogy zsebkendővel törölte a szemeit.
És Ramónt ugyan senki sem kérte, de ebben a pillanatban erős tettvágyat érzett arra, hogy önkéntelenül segítsen az idős néni menthetetlennek tűnő helyzetén.
Korábban a bankrablás gondolata sokat foglalkoztatta. A balhékat mindig megúszta. Mélységesen megdöbbentette, hogy volt képes eme hajlott korú hölgy idáig süllyedni.
Így történt.
A néni rács mögé került.
A lányokat telefonon értesítette, hogy pár napra kísérőt kapnak.
Nem magyarázkodott, csak annyit mondott, kórházba került.
Ramón, mire észbe kaphatott volna, a helyi vidámpark harminc méter magas, pörgő-forgó hintáján sikoltozott két kislány kíséretében. Szédítő élmény volt, kapaszkodni kellett. Úgy festett eddigi nyugalmas élete fenekestül fordult fel.
A sikoltozás előhívta a legdurvább emlékeit.
Egy égő házból próbált szabadulni.
Miután a hintázást mindenki túlélte, következett a céllövölde. Sokat kellett bizonyítania, hogy fegyvert foghasson. Itt pedig úgy lődöztek körülötte az emberek, mintha csak kukoricát pattogtattak volna. Újabb emlékképek törtek elő. Furgonnal menekült, lövedékek visítottak mindenfelől.
Persze a vén rockert marhára tudta idegesíteni a Bonanza Banzai és a hasonló stílusú zenék egész napos zakatolása, a lányok viszont pompásan érezték magukat. Mindent ki akartak próbálni. Élvezték a nyári kalandot. Örültek, hogy a nagyi talált nekik megfelelő kísérőt, aki ráadásul gondolkodás nélkül fizette az újabb és újabb szórakozásaikat.
A dodzsemet gyerekjátéknak tartotta. Itt legalább nem volt féktelen száguldás. Csak az ütközések, ahol majd kirepült a járműből.
– Ramóón, most te leszel a fogó, kapj el minket! - visongták a lányok. Ramón pedig kergette őket. Milyen különös, egy autós üldözés, ahol visongó lányok után hajtja a gépet. Na, ilyenben sem volt még része. Általában őt üldözték, azok pedig igazán veszélyes akciók voltak. De ő sosem futott lányok után, nem volt meg hozzá a kellő önbizalma.
A nap végén ágyba dugta a két fáradt lurkót.
Hogy készítse fel őket a hírre?
Holnap a nagyit fogják látogatni.
Fáradtan rogyott a kanapéra egy sör és egy szendvics társaságában.
Rögtön elnyomta az álom.
– Ramóón, Ramóón! – ébresztették. Felriadt.
– Mia... mi az... hol vannak a lányok?
– Keljen fel a kanapéról és álljon vissza a helyére! Munkában van az ég szerelmére!
Az igazgatónő kissé dühös volt, amiért Ramón munkaidőben ledőlt az ügyfeles díványra.
Te jó ég!
Elaludt munka közben.
Ez hogy történhetett meg vele?
Ekkor tudatosult benne, hogy csak álmodta az egészet. Forgott vele a világ, de megnyugtatta magát és nagyot sóhajtott. S míg rendezte a gondolatait, visszaállt őrhelyére, egy idős hölgy szólította meg.
– Jó napot kedveském, látom maga is elfárad a sok álldogálásban.
Ramón nagyot nézett.
– Mondja csak, van magának két lány unokája?
– Igen, de miért kérdi? Holnap hozzák őket. Két hétig a nagyinál töltik a szünidőt.
– Ugye nem akarja kirabolni a bankot?
A néni csak mosolygot.
– Jaj, milyen vicces maga, drága.
Ramón úgy érezte, a lehetőség áll előtte.
Hátra hagyva a hétköznapok unalmas monotonságát végre esélyt adhat.
Magának, annak a vén rockernek.
